Rólam

Szeretettel köszöntelek!

Mondhatnám, hogy gyerekkorom óta ez meg az…de nem lenne igaz. Ugyan szerettem rajzolni, festegetni, de sem türelmem, sem kitartásom nem volt a tökéletesítéshez és gyakorláshoz. Így egy szép napon belenyugodtam, hogy nem leszek művész, nem alkotok, mert a végeredmény nem tetszik, és akkor semmi értelme az egésznek 🙂

Aztán nem oly rég (2016 nyarán) belebotlottam egy csodaszép karkötőbe az interneten, és mindenáron tudni akartam, hogy és miből készült. Kutattam, kerestem, fordítottam napokig. Annyira elvarázsolt, hogy alig aludtam, mert álmomban is kutattam 🙂

Szép lassan találtam meg az információkat – amikről így utólag tudom, hogy nagyon hiányosak – és magam sem értem miért, de nagyon ki akartam próbálni a műgyanta öntést. Sok csalódás, kísérletezés, és próbálkozás árán jutottam el arra a szintre, hogy az általam készített ékszereket szívvel-lélekkel ki merem adni a kezemből, mert tudom, hogy szépek, egyediek és örömet fognak szerezni a viselőjüknek. Valamiért itt nem hiányzott a kitartás és akarat. Azt hiszem azért, mert ebben Önmagam lehetek.

Hogy miért különlegesek az ékszereim?

A pillanat tökéletességére rácsodálkozni, a mai világban olyan luxus, amiről a legtöbben úgy hiszik, nem engedhetik meg maguknak.

Ékszereim éppen ezeket a megismételhetetlen pillanatokat örökítik meg, hogy viselőjüket mindig emlékeztessék arra, hogy van idő megállni és hagyni, hogy megérintsenek.
Hiszem, hogy a szép és tartalommal készült tárgyak, kiegészítők viselése hozzájárul a jó közérzetünkhöz, és inspirálja, feltölti tulajdonosát. A Petra Design minden darabját én tervezem és készítem el.  Saját személyem, kreativitásom és az alkotással szembeni alázatom, a tökéletes végeredmény garanciája.

Olyan különleges ékszerek megalkotása mellett köteleztem el magam, melyek sajátos aurájukkal, művészi kivitelezésükkel, szinte megszólítják a design ékszerek kedvelőit. Mikor tervezek, olyan mintha látnám kinek is készül az új ékszer, na nem név szerint 🙂 csak stílusra, ízlésre 🙂

Nézz körül, válassz szívvel-lélekkel és viseld egészséggel az általam készített ékszereket, mert minden darab szeretettel készült.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!